.:: Kutyavári Állatorvosi Rendelő

Ahhoz hogy szó essen a kutya származásáról, vissza kell utaznunk legalább negyvenmillió évet az időben, és meg kell vizsgálnunk akkori őseit. Köves-sük figyelemmel, hogyan lett a kutyákhoz még csak nem is hasonlító ősökből a mai, kedves és bájos négylábú.

Az nyilvánvaló, hogy hosszú évszázadoknak, évezredeknek, de inkább évmillióknak kellett eltelni máig, mert a kutya sem volt mindig olyan, mint manapság. Sem külse-jét, sem az emberhez való ragaszkodását illetően. Sokáig nem volt tisztázott, hogy a farkastól vagy a sakáltól, esetleg valami más állattól származik-e ! Legközelebbi-nek ezek közül mégis a farkast gondolták, hiszen a legtöbb közös tulajdonságot ezekben az állatokban fedezték fel. A kutyákra jellemző majd 90 tulajdonság közül 70 megtalálható a farkasoknál is.

Myacis

Egy híres paleontológus a kutyafélék családjának kia-lakulását valahol az eocén és a miocén kor átmeneti korszakára teszi. Ez alapján az első őse a kutyának a Földön körülbelül negyven millió évvel ezelőtt jelent meg.

Nézzük meg, hogyan nézett ki akkor, s hogyan válto-zott a külseje az idők folyamán ! Szerepel majd né-hány idegen név is köztük, ami nem sokat mond majd, de a lényeg a formai válto-zásban lesz, amit mindannyian érteni fogtok.

Szóval, visszautazva negyven millió évet, akkoriban kialakult egy kis termetű, hús-evő ragadozó, hegyes orral, foltos bundával, hosszúkás testtel és hosszú farokkal. Ő élete nagy részét fákon töltötte, ezért hosszú karmokra volt szüksége, amit visz-sza is tudott húzni. Ez az állat a Myacis nevet kapta, és inkább a macskák ősének tekinthetnénk.

Aztán az oligocén korban kettévált a Myacis, s kialakult belőle a Dapheus és a Cynodictus. Az előbbi kis méretű, hosszú farkú állat, belőle alakulnak majd ki 10 millió év alatt a medvék ősei. Az utóbbi, a

Cynodictus

Cynodictus viszi tovább a kutyák kialaku-lását. Farka már rövidebb, durvább a szőrzete. És ahogy telik az idő, természetesen ő is to-vább fejlődik, s újabb két ágra lesz bontható. Az Atemnocyonra és a Cynodesmusra. Az Atem-nocyon ugyanis az afrikai és az indiai vadku-tyák őse, az utóbbi pedig a mai rókáké és far-kasoké. Így már egyre közelebb vagyunk a cél-hoz !

Minket inkább a róka és a farkas érdekel, így ha még egy közbeeső formát megemlí-tünk, ami a Tamactus nevet kapta, már el is jutunk a kutyák, rókák és farkasok köz-vetlen elődjéhez. Viszonylag kicsi testét durva szőr borította, hajlékony test, kicsi fa-rok és felálló fül jellemezte.

Eddig rendben is volnánk, eljutottunk a farkasokig, rókákig, de még továbbra is kér-dés, hogy hogyan szelídítettük magunkhoz az akkor még vad állatokat !

A sok évszázados együttélés meghozta gyümölcsét. Ahogy fejlődött az emberiség, úgy került egyre közelebb hozzánk a farkas. Az akkor még vadászó életmódot foly-tató ember rájött, hogy a farkas kitűnő szaglása és remek hallása előnyös lehet szá-mára a vad felkutatásában. Tehát céljává vált, hogy a farkas a közelébe kerüljön. A farkas pedig rájött, hogy az

Szürke farkas

ember közelében élelemhez juthat. Tehát kölcsönös ér-dekekről volt szó. A bátrabb szukák már az ember kö-zelében készítették vackukat, ahová fialhattak. A kicsi farkaskölyköket születésüktől pedig sokkal könnyebb volt az embernek magához szelídíteni. Aztán már nem maradt más hátra, mint a különböző fajták kite-nyésztése, kialakítása. Egyszóval a farkas az ember mellé szegődött, s úgy fejlődött vele együtt, hogy mi-nél jobban megértse őt.

S arra, hogy mindez mennyire sikeresen végződött, mi lenne nagyobb bizonyíték an-nál, hogy ma már több száz eltérő kutyafajta közül válogathatunk. A közös érdekek pedig átalakultak mind az emberben, mind a kutyában igazi ragaszkodássá !